5. Fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam az új fejezetet! ^^ Egyébként, hamarosan új desinget kap a blog. :) Még én sem tudom milyen lesz, rábízom a tervezőkre! :P

 

Remélem tetszik a fejezet! ^^

 

________________

 

 

 

 

Új napra virradunk. Számomra unalmas, másoknak örömteli és izgalmas. Mégis, valamiért vegyes érzelmek kavarognak bennem a mai napot illetően. Valami azt súgja, hogy történni fog valami, aminek majd örülök, de bánom is egyszerre.
Mind egy..
A fejem iszonyatosan sajogat. Nem látom értelmét a gyógyszernek, azt csakis a legvégső esetben és még nem jutottam odáig. Majd, ha migrénem lesz.


Reggel fogat mosok és felöltözök. Egy fekete farmer nadrágot, sötétkék pólót, amin egy fehér tízes van és lila sapkát veszek fel. A hajamat hirtelen ötlettől fogva, kiengedem, de azért egy zöld haj gumit ráhúzok a kezemre, hátha idegesít majd a szemembe hulló haj zuhatag.

Felkapom a hátamra az iskolatáskámat és elrobogok a konyháig. Közben a kezembe akad egy régi napszemüvegem, amit felveszek. Úgy is süt a nap, ha ez nem lenne, kiégetné a retináimat.

Reggel köszönök anyának, aki biccentve viszonozza ezt, majd rögtön a buszmegálló felé veszem az irányt. Út közben a nap különösen égeti az arcomat. Tegnap még esett az eső, ma meg harmincöt fok van... az időjárás még nálam is furcsább.

Pár perccel csengetés előtt érek iskolába, ezért rögtön a tanterembe igyekszem. Azt hittem, hogy a friss levegőtől talán elmúlik a fejfájásom, de tévedtem. Most már bánom, hogy nem vettem be azt a nyamvadt Aszpirint, így nyúzott képpel ülök a helyemen és várok a becsengetésre, ami hamar el is érkezik.


Két órával, egy tapló tanárral és egy szemét diákkal később a torna terem felé kullogok. Valószínűleg az arcomra van írva, hogy mennyire nyúzott vagyok.

A lány öltözőben már rég ott kuksolnak az osztály társaim és a telefonjukat nyomkodják, vihogva. Ott ülnek egymásra fél méterre, miért kell üzengetni, az istenért?! Sosem fogom megérteni a tini logikát.
Letelepszem a sarokban és nekidöntöm a fejemet a falnak.
Szandál csattogást hallok, majd egy szőke szénaboglyát vélek felfedezni az arcomban. Szénaboglya az arcomban alatt értetődik, hogy Melody a pofámba hajol és megfullaszt az új parfümjével

- Azt hitted, hogy megúsztad? Mi még nem vég.. - kezdett bele a prédikálásba, amikor kinyílt az ajtó. A tesi tanárunk volt az. Az a vén perverz fickó előszeretettel kukkol minket. Most viszont nagy bánatára még senki sem állt neki öltözni. Morog egyet, majd ránk kiállt.

- Öt perc múlva, ha valaki nem lesz lent, kap egy karót! - azzal bevágja az ajtót. Ez általában így megy, amikor senkit sem lát ruha nélkül, ha viszont valakit lát, akkor kapunk plusz tíz percet.

Páran kapkodva kezdenek el öltözködni, míg Melody és a követői ráérősen elsétálnak.


~*~

Immáron a torna teremben ücsörgök az egyik padon, egyedüli lányként. Alig két perc alatt átöltöztem, míg a többiek várhatóan még öt percig fent lesznek. A tornaruhám a kötelező fehér pólóból és sötétkék rövidnadrágból áll, pont mint a fiúknak. A hajam ló farokban, hogy ne lógjon a szemembe.

Előttem a már átöltözött fiúk fociznak... egy üres kólásdobozza, de van aki a bordásfalon csimpaszkodik és van aki csak fekszik a padlón.

- Mi ez a nyúzott kép? - ül le mellém az egyetlen ember, aki szóba áll velem. Már szinte meg sem lepődöm, hogy a társaságomat keresi.

Féloldalasan rápillantok, majd vissza az oszgálytársaimra.
- Nincs nyúzott arcom - tagadom le a nyílván valót.
- Dehogynem. Amúgy meg még sápadtabb vagy, mint szoktál.
- Nem fog meg a nap ennyi.
- Aha én meg egy Cassandra nevű nő, aki most költözött ide Németországból - forgatja a szemeit, rezzenéstelen arccal. El kell folyatnom a röhögésemet, különben  tuti, hogy elpirulnék.
- Jól vagyok. Kaptál büntetést?
- He?
- Kosár edzés, rémlik? - nézek fel rá.
- Ja! Nem kaptam semmit - válaszolja mosolyogva. A hazugság cseppnyi jele sem látszik az arcán, viszont a szeme csak azt tükrözi.
- Oké. Most mond el az igazat - nézek a szemébe komolyan. Ne nézzen már hülyének!
- Te mindent tudsz? Jól van, két hétig büntetésben vagyok szerdánként és péntekenként, jobb? - morogja, miközben a térdein könyököl.
- Sokkal - döntöm hátra a fejem.
- Reménytelen vagy.
- Köszönöm - mondom ugyanabban a helyzetben, lecsukott szemmel. Egy halk kuncogás hagyja el a száját, ami mosolygásra késztet.
- Luke! Itt vagyok! - nyávog Melody és hevesen integet felé, miközben egyre csak közeledik. - Már megint a nyomoronccal lógsz? - néz rám megvetően. - Nem tudom, mit látsz benne...

A szavai megalázóak. Mintha olyan sokan szeretnék a mű körmös, agyonsminkelt, felszínes, póthajas cica babákat, mint ő! Na jó, igen is sokan szeretik, de miért? Mit látnak benne ami annyira megnyerő?
- Szia Melody. Ugye tudod, hogy mögötted van? -néz rá Luke.
- Persze, hogy tudom! Bár, elég láthatatlan szóval nem lepődnék meg, ha azért ültél ide, mert n láttad - csacsog tovább.
Luke unottan sóhajt, majd a barátai felé veszi az irányt.
- Jajj! Most már nincs társaságod... annyira sajnálom - néz rám bűnbánóan.
- Ugyan!

Egy gonosz vigyor kíséretében ül le a pad másik végére, a barát nőivel együtt.

- Vigyázz! - üvölti felém valaki, majd a fejemnek csapódik valami kemény, aztán nevetés tölti be a helységet.
- Jól vagy? - néz rám egy kreol bőrű fiú. Calum Hood, szintén az osztály társam. Talán ő az egyik egyedüli, aki nem ártott még nekem különösebben.
Bólintok, majd felé nyújtom a kemény kosárlabdát.
- Adela - szólal meg valaki mellettem.
Luke guggolva áll a balomon. Kezével megtámasztja magát a padon a másikban meg egy papírzsepkendős csomagot nyújt felém. Kérdően nézek rá. Folyna az orrom?
- Vérzik az orrod - adja meg a választ. Ilyeden kapok a zsebkendő után, feltépem a csomagolást és a számhoz szorítom a fehér papírt. Pár másodperc múlva elemelem tőle, hogy megbizonyosodjak róla, nem hazudik-e.
A papír zsebkendő negyede beázott, pedig csak négy másodpercig szorítottam a számhoz. Újra hozzá szorítom, majd lenézek a pólómra, amin pár vércsepp tündököl. Francba..
- Biztos jól vagy? - kérdi most Luke. Az osztály nagy része körülöttünk gyülekezik, míg egy síp szó nem hallatszik a távolból.

- Mi van ott? - kiált a tanár a terem másik végéből.
- Valakinek vérzik a szája! - kiáltja egy vörös hajú. Szép, még a nevemre sem emlékszik?

A tanár pár másodperc múlva mellettem terem.
- Ne hidd, hogy megúszod a test nevelést. Már szinte el is állt a vérzés. Mindenki, sorakozó a bordásfalaknál! - mondja. Úgy látom még mindig zabos, azért, mert nem látott senkit alsóneműben.

Félkört alkotva hallgatjuk a tanárt. Én, még mindig papír zsepit szorítok a vérző számra.

- Ötös csapatokban fogunk gyakorolni. Már felépítettem a másik teremben egy akadály pályát, összesen öt darabot. Öt percetek lesz egy-egy teljesítésére. Én közben jegyeket csinálok. Indulás, lusta banda! - rikkant ránk. Mindenki vegyes érzelmekkel megy át a másik terembe.
- A csapatokat már beosztottam, a névsor itt van - mutat a mögötte lévő falra. - Amint összeálltak a csapatok, kezdünk.
- Adela D. - kettes csapat - olvasom félhangosan.
- Dejó, akkor egy csapatban vagyunk! - hallom mögöttem egy diák hangját, majd azt, ahogy pacsiznak. Luke és Michael.
- Titeket hova osztottak? - kérdi a kedvenc plázacicám nyávogva a két fiút.
- Lettes csapat - válaszolja Michael. Enyhén tágra nyílnak a szemeim.
- Én is ott vagyok! Dejó! - örül Melody.
Már csak ez hiányzott!
- Öhm.. - lépek hozzájuk, lehajtott fejjel.
- Mit akarsz, nyomi? - néz le rám Melody.
- Én is a kettes csapatban vagyok.
- Mi van? Miért követsz mindenhová?! Szállj már le rólam, te hülye kurva! - rivallt rám nyávogva.
- Figyelj! Nem tehetek róla, hogy egy csapatba raktak veled. Mintha én annyira veled szeretnék gyakorolni. Őszintén, semmi kedvem hallgatni, hogy letört a műkörmöd vagy, hogy neked ez nem fog menni. Csöndben elviseljük egymást, rendben?
Fél pillanatig meglepve néz rám, majd a tekintete elsötétül.
- Kinek képzeled te magadat?! Te csak ne parancsolgass itt nekem! Mond meg neki, Luke! - kér segítséget a szőkére nézve. Viszont mielőtt szóhoz jutna, megszólal egy másik alak.
- Ti vagytok a kettes csapat? - kérdi felvont szemöldökkel. Adam Gray, barna hajú, komoly, kék szemű srác. Ha verseny lenne a menőségi címért a suliban, holtversenyben állna Lukeal.
- Ja - veti oda Michael. Adam végigméri az új csapat társait, vagyis minket.
- A cicababa is? - kérdi ismét felvont szemöldökkel.
Melody eddigi gúnyos mosolya azonnal eltűnik és elvörösödik a dühtől.
- Az nem zavar, hogy a csitri is itt van?!
- Melody, itt te vagy az egyetlen csitri - mondja rezzenéstelenűl. Furcsa, előző szünetben mintha még flörtöltek volna.
A szőkének, ha lehet, még vörösebb lesz az arca, majd keresztbe font karokkal, toporzékolva az első akadályhoz megy, amit nekünk osztottak. Egy sima bordásfal, ami előtt egy vagy hetven centiméter vastagságú, kék matrac hever. A feladat leírásban az áll, hogy fel kell mászni, leugrani és bukfencezni.

Michael se szó, se beszéd, két másodperc alatt felmászott a falra és teljesítette a feladatot. Őt kivette Luke és Adam, míg a sor Melodyra került.
- Lukey! Segítesz? - rebegtette a szempilláit felé. Morgott valamit, majd bakot tartott neki, amire Melody értetlenül nézett.
- Ez mi?
- Segítek felmászni. Mire számítottál? - kérdezte unottan. A két fiúból kitört a halk nevetés, amit nem nagyon értek. Ez célzás volt?
- Na de.. na de.. mindegy! - hisztizett, majd egyedül végrehajtotta a feladatot.
Rám került a sor.
Lassan, de biztosan felmászok a bordásfal tetejére, majd megfordulok. Mind a négyen engem bámulnak. Gyorsan a matracra kapom a tekintetemet, ami három méterre alattam fekszik. Hogy élem ezt túl?
Bár, inkább így halok meg, minthogy Melody készítsen ki.

Remegve elengedem a kapaszkodómat és láss csodát, nem töröm ki a nyakamat! Igaz, kicsit szédülök, de legalább nem haltam meg! Gyorsan bukfencezek egyet, majd már megyünk is a következő akadályhoz.
Félkört alkotva állunk meg a fal előtt, amire a feladat lap van felragasztva.
- Adela, jól érzed magad? - néz rám Adam.
- Ha? Igen, miért? - nézek rá értetlenül.
- Nagyon sápadt vagy és alig állsz a lábadon - mondja Michael rezzenéstelen arcal. Igaza van, a kezeimen is látom, hogy fal fehérek. A lábaim meg remegnek.
- Adela, megint kabát nélkül voltál az esőben? - közeledik felém Luke és a homlokomra helyezi a tenyerét.

Nem ez az első alkalom, hogy hozzám ér, de valamiért a hasamban lévő lepke farm életre kel. Lefogadom, ha nem lennék ilyen sápadt, biztos, hogy elpirulnék!

- Nem voltam.
- Ti együtt voltatok a tetőn? - tágulnak ki Melody szemei.
Per pillanat viszont hidegen hagy a kicsinyes hisztije. Egyre csak forog velem a világ. Igyekszem megtartani az egyensúlyomat, több kevesebb sikerrel. Végső megoldásként a falnak dőlök és nagyokat lélegzek.
- Hívom a tanárt - indul el Luke.
- Ne merd! Nincsen semmi bajom! - mondom hangosabban.
- Na ne szórakozz velem! Sápadt vagy és mindjárt össze esel. Még, hogy nincs semmi bajod, mi? - szól gúnyosan Luke, keresztbe font karokkal.
- Mondom, hogy jól érzem magam - próbálok megnyugodni.
- Látod? Jól érzi magát! Amúgy is miért érdekel, hogy mi van ezzel a csitrivel? -nyávog a kedvenc plázacicám.
- Melody befognád egy pillanatra? - mordul rá Adam.
- Ne szólj bele, seggfej! - fakad ki a szőke lány.

Ketten folytatják a vitájukat minket hárman hagyva.
- Michael. Lefogod te és én hívom a tanárt, vagy fordítva? - nézett halál komolyan Luke a vörösre.
- Mi van? - akadok ki.
- Jól hallottad. Vagy jössz magadtól? - néz rám kék szemeivel.
- Megyek már - duzzogok és előresietve a tanárhoz botorkálok.
- Elnézést, tanár bá, de Adela nem érzi jól magát - mondja Michael.
- Ez nem is igaz... - suttogom. Luke meghallja és oldalba bök. Reflekszből rácsapok a kezére, mint pár napja az osztály terem előtt. A tanár és Michael is értetlenül néznek ránk pár másodpercig, de hamar elkapják a tekintetüket.
- Ms. Darko menjen fel az öltözőbe, pihenjen vagy tudom is én, és, ha jobban van jöjjön vissza.
Bólintok, majd az öltözők felé veszem az irányt.

Fél óra elteltével ismét lementem. Már nem szédülök, de még sápadt vagyok.
A "csapat társaim" látom az utolsó akadályhoz érnek éppen. Lassan odasétálok hozzájuk. Megpróbálok nem figyelni Melodyra és a megvető nézésére, amit felém küld.
- Mi a feladat? - szólalok meg, mire a három fiú is rám néz.
- Menny vissza, még sápadt vagy - mondja Luke.
- Azért mert nem vagyok sokat a napon! Nem halok bele, hogy nincs színem - forgatom a szemeimet idegesítve.

Már nagyon elegem van belőle, hogy így anyáskodik.

Morog valamit, majd az útmutató felé fordul.
- Na, szóval.. kötél mászás - fintorodik el Michael.
- Én nem mászok kötelet! Tökre szúrós és fel fogja sérteni a kezeimet! - nyávog Melody.
- Mára már eleget hisztiztél, nem gondolod? - forgatja a szemeit Adam.
- Ne szólj hozzám! - fordul el sértetten. Csak megforgatom a szememet, majd bátran a kötél fele megyek. A többiek talán meglepve néznek rám, mive érzem a hátamon a perzselő tekintetüket.
A kötél mászás mindig is ment és ez most sem volt máshogy. Felmásztam a tetejére, majd újra le és utat engedtem a meglepődött Michaelnek.

* Ebéd szünetben *

Kivételesen nem a tetőre mentem, hanem a büfé felé. Ezelőtt már kígyózó sor állt. Sokan lökdösődtek, vagy estek éppen arccal a földnek. Próbálok előrefurakodni, de nem sikerül, így megvárom amíg a sor nagy része eloszlik.
Egy szendviccsel gazdagodva megyek fel a tetőre.
Ott becsukom magam után az ajtót és letelepedek a földre. A rajzmappámap múltkor itt felejtettem, ezért ugyan ott pihen a padlón. Ez bizonyítja, hogy senki sem jár itt.
Az ölembe veszem a rajzmappámap, majd rárakom a füzetemet és elkezdek rajzolni. Nem tudom mit, az ujjaim maguktól mozognak.
Egyszer csak egy alak rajzolódik ki. Egy macska. Hát persze! A sikátort rajzolom újra, amit Melody egyszer már széttépett.

- Szép lesz - ül le mellém valaki. Nem lepődöm meg, hiszen csak Luke az.
- Mióta vagy itt? - kérdem, de rá se nézek.
- Tíz perce.



Ez lenne a kínos csönd? Mert én nem érzem kínosnak. Lukenak kínos lehet?

- Miért foglalkozol velem? - bújik ki belőlem a megválaszolótlan kérdés.
- Megint itt tartunk? - kérdi mogorván.
- Igen. Nincs olyan, hogy az iskola menő pasija hirtelen elkezd foglalkozni a nyomival! Legfeljebb a tündérmesékben, de mi nem ott vagyunk!

Miközben beszélek elé állok. Ő is feláll.
- Menő pasija? - kérdi egy huncut vigyorral. Elpirulok, majd próbálom menteni magam.
- Tudod, hogy értem!
- Persze, hogy tudom.
- Akkor meg? Miért nem válaszolsz?
- Azért, mert.. - elakadt a szava.
- Mert? - kérdezem már idegesen.
- Az nem mindegy? Ne akadj már fenn mindenen! - mondja, elfordított fejjel.
- Hogy én akadok fenn mindenen? Na persze! Ki is volt olyan akaratos tesin?
- Te! - vágja rá kapásból.
- Ellenkezőleg, Luke! Te erősködtél! - oktatom ki.
- Ó, hát persze! - mondja végül és elviharzik. Csak az ajtó hangos csattanása jelzi, hogy elment.

Megint elcsesztem..