Out of my limit

2015. július 14., kedd

5. Fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam az új fejezetet! ^^ Egyébként, hamarosan új desinget kap a blog. :) Még én sem tudom milyen lesz, rábízom a tervezőkre! :P

Remélem tetszik a fejezet! ^^

________________

További bejegyzések »

2015. június 30., kedd

4. Fejezet

Sziasztok!

Remélem, tetszik a fejezet. :) Több mindent nem is tudnék írni, szóval jó olvasást! ;)

_____________________

További bejegyzések »

2015. június 10., szerda

3. Fejezet

Halii! ^^
Annak a pár embernek, (ha egyáltalán vannak) aki olvassa ezt a blogot, meghoztam a harmadik fejezetet! :) Remélem tetszik és jó olvasást! :D

___________________________________

További bejegyzések »

2015. június 9., kedd

Sziasztok olvasók! ^^
Remélem tetszett az első fejezet és a prológus. Máris hoztam a második fejezetet! :"D Ha tetszik/tetszett, írjatok egy kommentet. :) A következő részt hozom még a héten, addig is jó olvasást! :)

_________________________________________________

További bejegyzések »

2015. június 8., hétfő

Fejezezek

1. Fejezet

2. Fejezet

3. Fejezet

4. Fejezez

5. Fejezet

1. Fejezet

További bejegyzések »

Díjak

Még nem kaptam.

Kritikák

Még nem kaptam.

Prológus

Láthatatlan. Szánalmas. Szerencsétlen.

Ez az a három szó, amivel a legtöbben jellemeznek. Egy senki vagyok. Álltalában mindenki levegőnek néz, de ha nem, gúnyolódnak kócosnak tűnő hajamon, bő ruháimon, vagy csak szimplán a hecc kedvéért próbálnak kikészíteni. Mert, ha valaki menő akar lenni ebben az iskolában, az nem állhat le a magamfalyta "hulladéknál", hogy segítsen neki, mégha azt is csak szánalomból teszi.

Az osztályomat hidegen hagyja, hogy napról, napra egyre csak szenvedek. Nem érdekli őket, ha egy olyan jelentéktelen embert bántanak, mint én. Magasról leszarják az érzéseimet. És ez valószínűleg így is fog maradni, míg be nem fejezem ezt a hülye gimit.

Gondolom illene mindent az elejétől mesélnem. A nevem Adela Darko. Egy röhelyes senki.

Tizenötödik életévemet koptatom egy zsúfolt környéken. Anyámmal, nevelőapámmal és kishúgommal élek egy fedél alatt. Sajnos egyikőjükkel sem felhőtlen a kapcsolatom, de mit lehetne tenni? Tűrjük egymást.

A húgom egy beképzelt, önimádó tiniribanc, aki tizenhárom éves létére, olyan miniszoknyát hord, amiért más országokban már rég kivégezték volna.
Talán anyámmal a legjobb a kapcsolatom. Igaz, vele sem társalgok egy iramban öt percnél többet, de nem veszekedünk állandóan és ez elég.
A nevelőapám viszont kikészít. Nem elég, hogy ugráltat, kritizál és néha meg is pofoz, a húgomat, vagyis a saját lányát, elkényeszteti. Naponta legalább egyszer a szemem elé veti, hogy mennyire haszontalan vagyok és, hogy szerinte meg sem kellett volna születnem. Igaz, ennél sokkal durvábbakat a fejemhez vág, de már kezdem megszokni. Helyesbítek, eltűrni.

Visszatérve, rám. Egy magas, vékony testalkatú, kék hajú lányka lennék. Az öltözködési szokásaimról annyit, hogy utállom, ha valaki megbámul, ezért inkább bő melegítőimben rejtőzködöm, amik mind pár számmal nagyobbak a kelleténél. Kívülről talán ápolatlannak tűnök, de ez csak a melegítőnadrágom miatt lehet. Említettem már, hogy utállok fésülködni? Nem nagyon látom értelmét. A szél úgy is össze-vissza fújja, szóval minek? Minden öt percben ellenőrizzem le, hogy egy hajszálam sem görbült-e? Ezt meghagyom a plázacicáknak. A hajamat azért festettem kékre, mert nekem ez tetszett. Egyideig ezért furcsán méregettek, beszólogattak, de már hidegen hagyja őket.

A tanulmányaim átlagosak, igaz, néha becsúszik pár karó. A csúnyabeszéd álltalában távol áll tőlem, viszont, ha valaki tényleg feldühít, akkor használom. Lássuk, csak... mit is mondhatnék még magamról?

Az egyetlen barátom egy papírlap és mellé a frissen hegyezett 2B-s ceruza. Imádok rajzolni. Tájképek, állatok, emberek, hangszerek és minden mást lerajzoltam már, legalább egyszer. Ez az egy dolog, amiben tényleg tehetséges vagyok. Nos, mi van még? Azt hiszem, ennyi lenne.

Élem az egyszerű és szánalmas életemet, eltűrve a mindennapos megaláztatást és kínos helyzeteket.